2010. április 22., csütörtök

Falon az univerzum!





Az univerzum nagyobbik fiam ágya mellett terül el. Rajta van egész naprendszerünk. Plutót is rá kellett raknom, mert nagyon megsajnáltuk szegényt a "lefokozása" miatt. Rajta van a házunk is, külön kérésre, a Föld bolygón. A falra pedig egy nagy űrhajót festettünk, meg bolygókat űrlényekkel.
Applikációs technikával készült a falvédő, és a csodás Elna varrógépem sok öltésféleségét ki tudtam rajta próbálni. Szabad gépi tűzés is van rajta, például a nap "sugarai". Nem is volt olyan nehéz mint gondoltam. Azt mondják a szabad gépi tűzésnél, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Tényleg, a kezdeti sikertelenségek, görbének induló, ám szögletesnek sikerült minták után egyszercsak elkezd szépen görbülni az a cérnavonal. De még van egy jó pár év gyakorlás előttem azt hiszem. A jó varrógép nagy segítség ilyenkor!
Az alap ötletét a falvédőnek egyébként a franciaországi Ezüstvölgyben megrendezett patchwork találkozón láttam, ahová kijuthattam. Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek ajánlom. Csodás hely, kultúrált és igényes rendezés. Szóval ott láttam egy kis képet, majd miután hazajöttem nagyobbá gondoltam, és megvarrtam. Most pedig élvezi a kisfiam.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, és milyen remek ötlet. Fiús, mégis színes. Feldobja gondolom az egész szoba hangulatát. :)

    VálaszTörlés